Az angyalod sosem hagyott el téged,
óvó szárnyán gurulnak könnyeid,
sajátosan tanít sokszor az élet;
csak te űzheted el félelmed szörnyeit!
És tudd, magányod csúf illúzió!
Szeretve vagy, Isten csöpp gyermeke!
Mi elvakít: torzult ego s a szó,
sajgó szívek, kiknek már nincs hite...
Lépj be szíved ragyogó szentélyébe,
fürödj a fényben, s lásd meg, ott ki vár!
Öleld meg őt -, kínod izzón a mélybe
hullva oszlik. - Léted többé nem lesz sivár!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése